Meglepetést okoztatok
2011 július 10. | Szerző: Szőkeségem
Akkor most egy pici visszatekintés: Legutolsó írásom óta fordult egyet a világ. Az, hogy most merre, vagy hogy jó ez nekem, nekünk, majd a jövő eldönti. Nem tudom és nem is szeretném tudni, mi vár ránk, mi lesz velünk. Lecsendesedtünk, majd elhaltunk, hogy mint a Főnix madár újjászülethessünk. Mind a ketten…külön külön…Perzselő, megérintő, mindent odaadó szerelem után…Lezárva nincs, nem is lehet ezt soha, hiszen az érzelmek nem múlnak el. Nincs az az ember, aki ki merné mondani ilyenkor, hogy vége, csak azt lehet tenni, hogy hagyjuk a maga útján menni az életünket. Ahogyan azt egyszer már írtam, lehet a hajóink majd találkoznak a vizeken még valamikor és az is nagyon jól fog esni.
Közben számos új ismerősöm lett, akik közül az egyik nagyon okosan fogalmazott: “Tudod, amíg azt a bezárt ajtót kopogtatod, nem veszed észre, hogy mennyi másik ajtó nyitva van előtted. Az enyém is…” Tényleg az van, hogy nem is veszem (vettem) észre a felém áradó rohamokat, mert tényleg nem érdekelt. Persze, jól esett, mert csak NŐből vagyok és a kedves bókok, figyelmességek levesznek a lábamról ideig óráig. Ma meg a tutira is rájöttem, miért kap ez az extrovertált NŐ itt bennem annyi figyelmet. Hát nem azért, mert kéri, vagy teper utána. Most figyeljetek! Főként, ha csajból vagytok…
Szokták ugyebár mondani, hogy a magyar NŐk a legszebbek. Ez tény és így is van. Azt, hogy a legcsinosabbak-e, azt nem tudom. Meglehet. Viszont amit látok az az, hogy egyre inkább szomorúbbak. Olyan sok üres, meg kedvetlen szemet láttam a vízparton a napokban, hogy csuda. Nem is szabad meglepődni, ha ettől a pasik irtóznak, elszaladnak, vagy továbblépnek. Tudjátok mit figyeltem meg? Valahányszor felnevettem, felkacagtam, vagy csak mosolyogtam, annyi FÉRFI szempár nézett rám és mosolygott velem, hogy nem győztem számolni. És erre nem is én, hanem az egyik férfi kísérőm figyelt fel. Döbbenet…viszont alkalmat adott egy jó kis mókára-az ütközésre. Ezt rátok bízom, találjátok ki, mi lehetett a lényege.
Lecsendesedve
2011 június 25. | Szerző: Szőkeségem
Küzdelem van…itt belül rettentően, kifelé pedig tartás és mosoly ismét, mint mindig. Változások lesznek, vagyis azok napi szinten érik az embert, viszont a nagyszabásúaknak most jött el az idejük. Ami biztos ismét, lesz valahogyan. Ami nem biztos, hogy senki nem fog sérülni. A sértettség pedig viszonylagos és nem hinném, hogy nem én leszek az…de ilyen vagyok, ilyen belepusztuló, csak hogy a másiknak legyen jobb, könnyebb. Annak, aki számít…
A kezei, a szemei, a mellkasa…
2011 június 22. | Szerző: Szőkeségem
Úgy látom minden porcikáját magam előtt, úgy, mintha itt lenne bennem. Belém ívódott, belém rögzült és így soha nem vagyok magányos. Egyedül persze én is érzem magam néha napján, amikor már annyira kikészít a vágy az érintése után, ez így a természetes. Hiszen a hús-vér embert szeretem benne, a finom lelkét, pontosan úgy, ahogyan van. Előjön persze a galád gondolat, hogy mi lehetne benne más, viszont soha nem szeretném, ha más lenne. Így is, úgy is változunk, formálódunk, alakítjuk egymást- ő még a testemet is.
Mostanában írtam olyan hosszabb leveleket is csakis Neki, amelyek annyira annyira csakis Neki szólnak, amit nem tudtam eddig másnak így megfogalmazni. Mert nem éreztem még így senki iránt és nem volt méltó még senki sem ezekre a gondolatokra. Szeretném, ha majd bottal járó vénemberek leszünk felolvasni is Neki (majd jó nagy betűkkel kinyomtatom), mert a hang, a hang ami most így hiányzott mögüle. De tudom, érzem, hallotta legbelül Ő is amikor olvasta. Csilingeltem a szívébe a nevét, amit szintén feltétel nélkül elfogadok. Nem becézem ilyen-olyan buta állatkákkal. Minek? Hiszen gyönyörűen cseng a sajátja és ha a Mindenemnek, vagy a Kedvesemnek, vagy a Szerelmemnek hívom, abban pedig mindig is benne van az érzelem. Az Ő részéről is.
Mondom ezt azért is, mert a szemem előtt van az a kép is, amikor közölte a haverjaival, hogy Neki most ott nincs élete. Amikor pedig nála voltam hozzátette, most itt van az Ő Élete…Szerintem Nő nem kívánhat ennél nagyszerűbb szerelmi vallomást…Én pedig csakis mellette vagyok Nő az a Jó Nő, aki szeretnék lenni…
Vannak felesleges dolgok?
2011 június 17. | Szerző: Szőkeségem
Nem, nem úgy, nem olyan letargikusan, hanem csak úgy, olyan szőke nősen, olyan én módomon. Biztosan szükségesek ezek az érzések is, mert a másik pólus mutatja meg valami hiányát, valami jóhogyvan dolgát. Ezek a felesleges dolgok időtöltésre megfelelőek, engednek az agyam szorításából és valahol mégis értünk vannak.
Úgy érzem, napok óta, amióta ismét a várakozásé a főszerep, csak ilyeneket csinálok. Egyedül csak az a gond, hogy a felesleges dolgokra hamar ráunok, így kereshetem a következőt. Legjobb lenne ilyenkor egy légüres tér a fejemben, bár az lehet meg is van…néha biztosan. Mondom erre a példát: Busz, búcsúzás, szívem fáj, lelkem darabokban és a Kedvesemet keresem a szememmel. Nem látom, egyszerűen nem látom. Az előbb még ott volt. Hova lett? Magamba zuhanok, mert nyomaszt is a ki nem mondott szó és persze, hogy a telók matatásával remegő kezekkel lehelnék életet magamba. Kártyacsere, gyors üzenet…és persze, hogy Tőle is befut egy. Átment a másik oldalra, és én meg ott persze hogy nem kerestem. Totális összeomlás, totális bánat…Még erre sem vagyok képes? Annyira szétcsúsztam, hogy csak este a gépen jut eszembe, hogy még nem is ettem aznap reggel óta. Hogyan lehetek ennyire ÉN? Hogyan lehetséges ez, hogy minden előjön, ami belőlem ered? Hogyan lehet az, hogy mások előtt ennyire megy a szerepjáték? Hogyan lehet az, hogy a gyenge oldalamat képes vagyok megmutatni egyetlen embernek? Hogyan lehetek ennyire szerelmes???
Most ismét várunk
2011 június 15. | Szerző: Szőkeségem
A cél az, hogy minél hamarabb teljenek az órák…
Belevágok, mert ugye az a lényege a blognak, hogy folyamatos legyen, igaz legyen és legalább itt legyek őszinte magammal, az életemmel. Nem mondom, hogy jól vagyok, mert tegnap jöttem haza a Kedvestől. Nem megy ez az elválás téma nekem. Azt hittem, egyre könnyebb lesz, meg hogy megszokom…de nem így van. Ezt nem lehet megszokni, csakis elviselni. A fájdalom meg belül most olyan sokrétű, jobb is, ha magamban tartom. Szerintem összeraktam egy képet, amit most feldolgozok és emésztgetek. Ha megvan, mindenképpen itt is leírom okulásul másoknak is talán.
Még mindig így van
2011 június 4. | Szerző: Szőkeségem
Zúg, brummog, néha kelepel, viszont rettentő hatékonyan kizárja a külvilág zaját. Mi az? Hát persze, hogy a fűnyíró. Évtizedek óta hiszem és vallom, ha gondolkozni szeretnék és persze a fű is nő, irány a kert. Kellemesen lefáraszt, edzi a karomat, szabadon engedi a gondolataimat.
Természetesen ma is így történt, pontosan ezért is írok most erről, pedig igyekeztek ezerrel megzavarni. Na nem hagytam. Megfogadtam, legközelebb még egy “Kérem, ne zavarjanak” táblát is teszek a hátamra.
Kedvesemmel beszélgettünk délelőtt, majd amikor elment dolgozni, kiszedegettem magam én is az ágyból. Szó szerint azt kellett tennem, mert pár lépés után, ha egyáltalán sokadik próba után fel tudok állni, kapaszkodnom kellett. Kellett nekem maximalista módon sportolnom (de annyira megérte, vagyis most fáj, de elmúlik és megmarad a szép eredmény). Vicces ez, amikor fiatal NŐ létemre hirtelen összecsuklom, vagy mondjuk a posta ládát a kerítésbe kapaszkodva bírom csak kinyitni. Szóval nem maradt más hátra, megannyi elgondolkodtató mondatunk után magamba kellett bújnom. Tehát bármennyire is fáj(t), mentem zakatolni a kis pirossal. Ekkor már persze dél körül volt. Jött is a szomszéd srác, hogy jó-jó nézni, de miért pont most a 30 fokban? Kérdeztem: Mikor máskor? Mondja: Este. Válasz: Este én alszom és különben is, ki csinálná meg helyettem…Meg amúgy is! Hagyjon már békén, agyalogni szeretnék. (A füldugó nem jó megoldás, mert szükségem van a monoton zajra.)
Végre csak én és a gondolataim…amelyek egy részét ma meg is írtam az én Szerelmemnek. Egyre jobban tisztul a kép, úgy vélem, egyre jobban színeződik ki az életem, úgy tapasztalom. Ehhez pedig pontosan egy olyan FÉRFI szükséges, mint amilyen a a Kedvesem, pont olyan és pont nekem. Remélem, tudja…vagyis úgy látom, pontosan tudja. Most csak az a kérdés, el fog-e szaladni, vagy vállalja a kihívást mellettem. Meglátjuk…
Fürtöcskék…
2011 május 31. | Szerző: Szőkeségem
Még a Bigfield-en voltunk, amikor már arról beszéltünk, mi lesz a gyermekünk neve. Valahogy ahhoz nem is fért kétség, hogy lesz és valahogy ahhoz sem, hogy mind a ketten hasonlóan képzeljük el születendő csöppségünket. Azóta annyi minden történt körülöttünk és velünk, viszont ez azóta is állandó, kicsi fekete fürtöcskéi lesznek és gombszemei, olyan kis érdeklődő a világra.
Pár hónappal ezelőtt, hazafelé éppen a neveinket próbálgattuk össze amiből megállapítottuk, hogy ez is teljesen mindegy. A leendő kicsikénk neve csakis egyféleképpen hangzik jól. Ez el is döntött ismét mindent. Minő véletlen, hogy pár napra rá a színdarabban ez is sarkalatos vitatéma volt. Az élet tényleg klassz forgatókönyvet írt hozzá.
Szonja azóta is bennem él, sokat álmodom vele is. Látom a kezecskéit, az arcát, a pici lábacskáit a fodros szoknyájában. Tuti Apuka kedvence lesz, amikor én már nem leszek JÓ NŐ, vagy mégis az leszek (?), de a kis hölgy is. Ebben megegyezhetünk. Jelenlegi kispasim pedig végre elmondhatja, nem egyke, mert az annyira nem kellemes dolog. Én már csak tudom itt a bátyáim oltalma alatt. Így a fennmaradó kérdés csupán az, cserfes vagy hallgatag típus lesz. És ugye ez is teljesen mindegy, hiszen szeretve lesz, vagyis már most szeretve van.
Ezért a kapcsolatért minden nap tenni kell
2011 május 29. | Szerző: Szőkeségem
Biztosan furcsa, ha a kedves OLvasó napról napra csak azt látja, hogy mekkora boldogság a Miénk. De ugye abba is belegondol, hogy mind a ketten sokat sokat teszünk is érte a hatalmas távolság ellenére.
Bevallom, nem volt ez mindig így, én is a Kedvesemtől tanultam, tanulom meg mit hogy tegyek azért, hogy könnyebb és jobb legyen. Most már elhiszem én is, hogy a távolság ellenére is építhető a kapcsolat, sokkal jobban elmélyíthető is akár. Tisztában kell lenni azzal, hogy minden sokkal jobban tud fájni és mindennek sokkal jobban tudunk örülni is. Ami másnak talán már megszokás, annak itt mind mind súlya van. Könnycseppet hoz elő egy leírt megszólítás, ami felett, ha az szóban hangzik el, átsiklik az ember. Bánatot okoz, ha a Szerelmemet csak egyetlen percre láthatom, és még meg sem érinthetem, holott az mások számára még elegendőnek bizonyulna. Nem, nem a rózsaszín köd van a fejemben, ami majd egyszer elillan és marad a valóság. Mert maga EZ A VALÓSÁG. Amíg nem ismertem, az volt az álom…Ez a valóság pedig a kettőnké és imádni való.
Legközelebb egy pici lányról írok…Szonja lesz, pici fekete fürtöcskékkel…
Elengedtem, hogy egy életen át mellette lehessek
2011 október 1. | Szerző: Szőkeségem
Most sem szeretnék sokatmondó semmiségeket gépelgetni, mert a JÓ NŐ most éppen úgy véli, nem ezen a módon kommunikál a világgal…vagyis most nem is szeretne, vagyis most inkább a VILÁG meséljen magáról és én meg majd jól befogadom…
Oldal ajánlása emailben
X